Halló, nagyuramék! A vidék, ahol büntetés élni, a szülőföldünk!

Komolyan büntetés lenne itt élni? Szerintem még nem. Viszont ha így haladunk, nemsokára az lehet. De hogy is jutottam a kérdés felvetéséhez? A héten a TA3 hírtelevízióban zajlottak a megyeelnökjelöltek vitái. Kedden vitáztak a mieink is tízen. Kezdem azzal, hogy a vita előtt az adó saját összeállítását közvetítette a megyénkről, ami a mi szempontunkból már eleve lehangoló volt. Besztercebánya megye e szerint csak az egykori bányavárosok múltjára büszke (Besztercebánya, Körmöcbánya, Selmecbánya stb.). Ipar a tévések szerint ma is csak Zólyomban és Podbrezován, idegenforgalom pedig szintén csak északon van. Elismerik, hogy a déli rész legjobb esetben is csak a gyorsforgalmi út megépítéséről szóló ígérgetést hallgathatja – magyarul álmodhat róla, hiszen a szükséges infrastruktúra még a megyeközpont környékén is csak nemrég épült ki. A legdélebbi valamire való települések és idegenforgalmi célpontok a rendező és tanácsadó csapata szerint Losonc és Kékkő, maximum Poltár az üvegipar miatt. A duális szakképzést – ahol az iskola és a partnervállalat együttesen járul hozzá a tanulók képzéséhez, akikkel a cég szakképzési tanulószerződést ír alá, majd a végzést követően alkalmazza is őket – csak Podbrezová és Žiar ismeri… Szóval a szlovák-magyar nyelvhatártól lejjebb már a fű sem nő. Tovább megyek. A film ezt követően bevallja, hogy a megyében hatalmasak a regionális különbségek: Zólyom/Besztercebánya és Poltár/Losonc életminősége összehasonlíthatatlan. Majd elkezdődik a vita, ahol a szerencsétlen sorsú déli járásokkal (Nagykürtös, Losonc, Poltár, Rimaszombat, Rőce) a jelöltek bőszen példálóznak, majd az i-re a pontot Kotleba teszi fel, aki nyíltan elmondja, hogy ezekben a járásokban a nagy szegénység, valamint a kialakult demográfiai és szociális helyzet miatt már szinte büntetés élni. Köszönjük szépen. Mindezekkel a megállapításokkal a vitázó urak igazán sokat segítettek rajtunk! De van-e kiút mindebből?

Szerintem van. Ha már a kampány során asztalra került a téma, nem szabad hagyni onnan lesöpörni. A járási képviseletnek elsősorban nem a helyi basáskodásra kell berendezkednie, főként nem a párt- és egyéni szponzorok kielégítésére, hanem a régió megyén belüli helyzetének javítására, az egyenlőtlenségek felszámolására, ha kell a pozitív diszkrimináció eszközeivel is. Ehhez az említett déli járásoknak össze kell fogniuk, nem csak etnikai, hanem mindenekelőtt regionális alapon. Meg kell továbbá szabadulniuk attól a politikai viselkedésmintától, hogy a déliek (magyarok) jó partnerekként dörgölődznek az északiakhoz, mert Zólyomban és Besztercebányán mindenki tudja, nekik elég, ha a helyi dolgokban szabad kezet kapnak. Mindez csak az állóvíz további poshasztásához elég. El kell érni, hogy visszakerüljünk a térképre. Nekünk is van múltunk, van természeti és kulturális örökségünk, hisz mi voltunk a bányavárosok védőbástyája. Kapjanak a megye idegenforgalmi marketingjében komoly helyet váraink és geoparkunk nevezetességei. Amikor pedig az ipari hagyományok megőrzéséről van szó, a helyi zománcipar és tűzhelygyártás is kapjon támogatást, az itteni gyárak mellé is rendeljenek infrastrukturális fejlesztést, egyezzenek meg a magyar diákok duális képzésbe való bekapcsolásáról. Mert ha az itteni ipar újra szárnyra kap, emelkedik a foglalkoztatottság, ezzel párhuzamosan nőnek az ingatlanárak. Emiatt az utóbbi időben ideáramló aszociális családoknak inkább el- mint ideköltözni lesz majd érdemes, beindulnak a természetes társadalmi folyamatok… Halló, nagyuramék! Itt is emberek élnek, becsületes adófizetők, még ha más is az anyanyelvük. A vidék, ahol egyes nagyvárosi politikusok szerint már-már büntetés élni, a mi szülőföldünk!

Mindenki mindenkivel – kampánygulyást nem ígérek

      Hát, kedves barátaim, elindult a bolondéria. Mármint a kőkemény kampány. Ember legyen a talpán, aki ezt követni bírja. No, meg persze az összefüggéseket. Az egyik párt gulyást főz, a másik szalagokat vagdos, avat ész nélkül – mert ugye véletlenül sok minden pont most készült el a négyéves választási ciklus megkoronázásaként. Mondom: véletlenül. A pártok jelöltjei „szabadidejükben“ cukibbnál cukibb posztokkal szórakoztatnak bennünket a Facebookon. Meg aztán megindultak a szórólapok is. Persze, jön az enyém is nemsokára...  

      Nagyon nehéz viszont eldönteni, ki kivel van. A laikus szemlélőnek éppúgy, mint annak, aki aktívan részt vesz – például tehát nekem, aki a képviselőjelöltek közé keveredtem. A mostani smeres megyefőnök reklámanyagát tegnap dobták be a postaládánkba. A leporelló belső oldalán képek a felújított utak átadásáról. Közösen pózolnak rajta a mostani képviselők – a három emkápés, valamint a két Smer-HZDS-es. Láthatóan nagy az összhang. Fő a kontinuitás! Jelszó: lehetőleg maradjon minden a régiben. Az MKP most is Maňkát támogatja megyefőnöknek. Hallom, készül viszont az emkápés és a hidas jelöltek közös, választásra buzdító plakátja is. Viszont a Híd a megyefőnökjelöltek közül Maňka legfőbb riválisát, Kaníkot támogatja. Akkor most ki kivel van? A régi szövetségesek, vagy a látszat magyar-magyar összefogás a fontosabb az MKP-nak. Ja, és már nem árulók a hidasok? A kialakult helyzet csak még jobban erősíti bennem azt az érzést, hogy jól döntöttem, amikor függetlenként indultam. Nekem aztán ne mondja meg felülről senki, kivel kell párt- vagy pillanatnyi egyéni érdek miatt együtt mutatkoznom! Jómagam ugyan a Híd eszmeiségével szimpatizálok, de a pártpolitikát lehetőség szerint kerülöm. Egy biztos, mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy ne pártlisták, meg „utcai pletykafészkek” érdekből terjesztett dezinformációja alapján karikázzon, hanem a saját józan paraszti esze szerint. Minden választónak lehetősége van ötöt karikázni. Ha jól válogatunk az egyik és másik párt, meg a függetlenek közül, talán a következő négy évben előbbre jutunk. Ne a pártlogót, hanem az EMBERT tegyük mérlegre mielőtt döntést hozunk. Adjuk a szavazatainkat olyanoknak, akiket nem a plakátokról, meg a szórólapokról ismertünk meg, hanem a közelünkben folyó VALÓS KÖZÖSSÉGI MUNKÁJUK során.

      Nézzük csak, mit tudok felhozni ebből a szempontból magam mellett: táncoltam a fülekpüspöki Palóc Néptáncegyüttesben, majd egyetemi éveim alatt a pozsonyi Szőttesben és az Ifjú Szivekben. Fülekre való hazatérésünk után feleségemmel megalapítottuk és országos arany sávos minősítésig vittük a Palóc Táncműhelyt. Később néhány helyi fiatal értelmiségivel létrehoztuk az Oppidum Fileck Polgári Társulást – amely a városvédés és a környezettudatos nevelés terén tevékenykedik. Idén szerveztük meg a nemzetközi várszépítő táborunk 11. évfolyamát. Szervezetünkhöz fűződnek a Zöld Fülek elnevezésű ökológiai projektek is. Jelenleg is vezetőségi tagja vagyok továbbá a Szülőföld Polgári Társulásnak, amely évek óta igyekszik megteremteni a füleki közélet fórumait (előadások, könyvbemutatók, vitaestek), valamint a Koháry Polgári Társulásnak, melyben főként helytörténeti előadások szervezésével foglalkozom… Kampánygulyást viszont nem tervezek. Aki csak miatta voksolna rám, annak a szavazatára személy szerint nem tartok igényt. Az én jelszavam tehát: nem minden áron!

A Palóc Táncműhellyel Kolozsváron, 2007

A X. Nemzetközi Ifjúsági Várszépítő Tábor lelkes csapata, 2012

Civil est a Nyelvtörvényről és a nyelvhasználatról - a képen rajtam kívül Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója és Bolla Károly, a Szülőföld PT elnöke, 2010

           

Egészséges vagyonkezelés és Történelemóra

Jó egy hete került nyilvánosságra a szlovákiai kórházak ranglistája. Az Általános Biztosító véleménykutatása szerint az országban található 81 kórház közül csak 14 rosszabb a losoncinál. Van aki azt mondja, hogy a felmérés nem ad pontos képet a valóságról. Lehet, hogy a rangsor nem fedi tökéletesen a realitást, de saját tapasztalataim nem túl kecsegtetőek. Kezdem azzal, hogy már a kórház területére érve – a sorompónál – fricskát nyom az ember orra alá az intézmény, hiszen le kell perkálni a kemény parkolási díjat. Értem én, hogy a bliccelőket ki akarják szűrni, de hát aki tényleg kivizsgálásra vagy kezelésre igyekszik a kórházba – amit nem mellesleg a mi járulékainkból tartanak fenn -, annak is mindenképp fizetnie kell? Aztán a gyermekorvosi ügyeletnél, ahol már a folyosó vakolata is toldozott-foltozott, ne adj´ isten el kell látogatnia a mosdóba. Nincs az a lepattant falusi kocsma, ahol ilyen bűz fogadná az embert. Hogy toalettpapír nincs, az szinte természetes, hogy ülőke sincs a vécécsészén, az meg magától értedődő... valahol egy fejlődő országban a polgárháború kellős közepén, de nem az Európai Unióban. Tényleg ezért vonják tőlünk a betegsegélyzőt? Ha már az illemhelyeknél tartunk, akkor egy friss élményt is megosztanék. Feleségemet nyáron műtötték. A ráfizetős ("nadštandard") szobában napokig nem működött a WC öblitő rendszere, így a frissen műtött mankós betegeknek vödörben kellett vizet hordaniuk. Abszurdum.

Az egészségügyi központok sorsával kapcsolatban azt hiszem nem kell különösebben hosszú magyarázkodásba bocsátkoznom. Füleken előbb az egykori Czebrián-kúria – ha úgy tetszik a régi poliklinika – került eladásra. Az épülettel spekuláló új tulajdonosok akartak benne úniós támogatással drogelvonót, menekülttábort, egyebet is létesíteni, majd tervezték az egykori parkot építkezési telkeknek parcellázni. Szerencsére nem sok sikerrel. Mostanság tábla hirdeti, az egész „kóceráj” eladó. Ennyit a város egyetlen klasszicista épületéről. Ha a spanyol származású egykori építtető tudná, hova jutott nemesi családjuk épületegyüttese, forogna a sírjában. Később eladásra került az „új poliklinika“. Az új tulajdonos itt még busásabb hasznot remélt. Ment is az acsarkodás, melyik orvos, melyik cég nyithat gyógyszertárat egyenesen a központ bejáratában. A részben külföldi tulajdonosi körnek semmilyen elképzelése nem volt a füleki valóságról, így addig torzsalkodott a bérleti díjak miatt az orvosokkal, míg azok jelentős része saját rendelőket, kisebb központokat nem épített. Mindez egy szinte visszafordíthatatlan lavinát indított el, aminek az lett az eredménye, hogy az orvosi rendelők szétszóródtak a belvárosban. Ezzel párhuzamosan mentek el Fülekről szakorvosok, megszűnt a röntgen. Ezen a téren szerencsére még lehetne kezdeni valamit.

De nem csak a füleki egészségügyi létesítmények jártak így, a poltári is. Sőt, az elmúlt tizenkét évben több megyei ingatlan is furcsa körülmények között cserélt gazdát. A látóteremben így járt például a losonci Kubinyi tér egyik régi polgárháza és az egykori gácsi királyi sóhivatal 18. századi épülete is. Egyesek erőnek erejével megkaparintották őket, aztán nem tudtak velük mit kezdeni. Innen sincs visszaút. Nem kellene a mindenkori vásárlóktól megvalósíthatósági tanulmányt, pénzügyi fedezeti igazolást, esetleg egyéb hasznosítási garanciát kérni?

       Majd elfelejtettem. A múltkori bejegyés végén ígértem folytatást a magyar-szlovák megbékélés kérdéséhez. Helyette csatolok egy meghívót arra a „Történelemórára“, amely miatt másfél év alatt másodszor látogat városunkba Surján László, az Európai Parlament alelnöke. A közös történelmünkről szóló szinkrontolmácsolt kerekasztal-beszélgetésen magam is felszólalok majd. Remélem sokan összejövünk – és nem csak a magyar, de a szlovák oldal is képviselteti magát –, mert meggyőződésem, hogy csak az értelmes párbeszéd viheti előre a dolgot. A kérdést illetően tele vagyunk előítélettel. Amikor a címadó filmet rendező Dušan Trančík annak idején felbukkant az irodámban, és Trianonról kezdett faggatni, első riadalmamban azt hittem, valaki rám küldte a titkosszolgálatot...

Titkos fegyver és kultúra

Az agyonhallgatáson kívül a pletyka szintű választási kampány kihagyhatatlan titkos fegyvere a félretájékoztatás. Az „utcai hírügynökségen“ keresztül eljutott hozzám a következő összefüggéstelen szamárság. A füleki öregek némelyikével sikerült „jóakaróimnak“ elhitetni, ha rám szavaznak a megyei választásokon, azzal rosszat tesznek a helyi közösségnek, mert ha megválasztanak képviselőnek, felköltözöm Besztercebányára és itt hagyom a várat. A felém irányuló pozitív energiák ilyen fondorlatos kicsavarása csak komoly „utcai stratégától“ származhat, hiszen ezzel mindazok, akik elismerik eddigi eredményeimet, vezetői képességeimet, aggódva fogják mellőzni a nevem bejelölését, nehogy kereket oldjak. Szeretném ezért megkérni minden jószándékú támogatómat, hogy világosítsák fel – főként az idősebb generációba tartozó – ismerőseiket, hogy a pletykától eltérően eszemben sincs innen elmenni, a múzeumigazgatói és a képviselői poszt pedig nemhogy kizárják, de erősíthetik is egymást Fülek szempontjából.

Ma a megyei fenntartású kulturális intézményekről fogok írni. Három ilyen van a Losonci járásban, mindhárom a járási székhelyen működik. Egy múzeum, egy közművelődési intézet és egy könyvtár. A háromból kettőben volt szerencsém hosszab-rövidebb ideig dolgozni. Hat-hét évvel ezelőtt sem volt fenékig tejfel a helyzetük, de mára a megye a forráselvonásokkal szinte a műkődésképtelenségbe taszította őket. Az elmaradt reformok miatt költségvetéseik nagyrészét elviszik a bérek és a rájuk bízott épületek fenntartási költségei. A mintegy ötven (50!) losonci „kultúrmunkás“ rendezvényeire, ötleteire így alig marad pénz, tehát hiú remény abban bízni, hogy ilyen feltételek mellett az említett intézmények lépést tudnak tartani a korral, esetleg meg tudnak újulni. Másik olvasata ugyanennek, hogy mennyire igazságtalan az, hogy a sokkal nehezebb körülmények között gazdálkodó Fülek saját költségvetéséből tartja fel kulturális intézményeit, Losonc pedig ezzel szinte ajándékot kap a megyétől. Azt gondolom, hogy ezt az egyensúlyhiányt csak úgy lehet korrigálni, ha a megye teljesen újraértelmezi a kulturális intézmények támogatását illetve fenntartását.

Mindannyian tudjuk, hogy nyelvében él a nemzet. A Losonci járásban megválasztott öt képviselőből három magyar (MKP-s). Különösen felhábórító ezért, hogy nem sikerült odahatniuk, hogy járási intézményeink következetesebben alkalmazzák a kétnyelvűséget. Magyar szóval néhány délre „kihelyezett“ rendezvényen kívül csak akkor találkozhat a nógrádi palóc, ha szlovák-magyar nemzetközi rendezvényen vesz részt, melyen viszont nem a kisebbséggel, hanem pusztán a határon túli vendégekkel szembeni gesztus a két nyelv használata.

Forrás: www.eszakivarak.hu

Táncosként és együttesvezetőként is számos szép emléket őrzök a Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztiválról. Egyedülálló kezdeményezés a maga nemében, hiszen az államhatár két oldalán párhuzamosan zajlik, és azon kívül, hogy kölcsönösen be tudja mutatni a magyar és a szlovák kultúrát az itt élőknek, néhány éve még neves egzotikus együtteseket is el tudott hozni a régióba. Sajnos az elmúlt évek politikai és etnikai civakodásai meglehetősen visszasorvasztották. Egyeseknek Salgótarjánban és Losoncon nem tetszett, hogy a rendezvény túlzottan a határon átnyúló szlovák-szlovák kapcsolatokra épít. Vajon ugyanezeknek a megyei döntnököknek feltűnik-e, hogy saját határon átnyúló rendezvényeik mintegy 90%-a a magyar-magyar kapcsolati hálóra támaszkodik? Így biztosan nem lehet előre lépni a magyar-szlovák megbékélésben sem helyben a kisebbség és többség viszonyát illetően, sem a nemzetközi ügyek kérdésében. De erről majd később...

Szabad ötletek és meglátások jegyzéke – I. KÖZLEKEDÉS

Besztercebánya megye Náš kraj címmel terjeszti ingyenesen háztartásainkba hírmondóját. A választások közeledtével a múltkori számban az egyik írás pontokba szedve mutatta be a megyék tevékenységi köreit arra hivatkozva, hogy az utca embere sokszor nem érti, mit is csinálnak valójában. Ebben bizony igazuk van! Annak ellenére, hogy az első megyei választási ciklusban volt a családban megyei képviselő, és intézményvezetőként a megye kulturális intézményeivel szoros kapcsolatban állok, sok esetben nekem is nehéz tájékozódnom, mi és milyen szinten tartozik képviselőink hatáskörébe. Arra gondoltam, a cikk egyes tematikus egységeire tételesen reagálok néhány olyan példát hozva, melyek személy szerint bosszantottak az elmúlt években, vagy amelyeket újra kellene gondolni, mert vannak területek, ahol csak a „restart“ segíthet.

A KÖZUTAK KARBANTARTÁSA

A másod- és harmadosztályú utak – így Füleken például a Fő utca és a Püspöki út – karbantartása a megyéhez tartozik. Mindannyian jól ismerjük a fennálló állapotokat. A négyéves választási ciklus utolsó negyedébe érve az érintett utak rendszeresen már-már „tankodromra“ hasonlítanak. A kátyúk kerülgetése életveszélyes manőverekre kényszeríti a sofőröket. 

Forrás: Füleki Fórum a facebookon - 2013. márciusi bejegyzés

Aztán mintha egy jó tündér varázspálcájával suhintva intézte volna el, pár hónappal a választások előtt a Regionális Útkarbantartó Vállalat talál pénzt meg akaratot, és kijavítja a kérdéses „szégyenfoltokat“. Képviselőink pedig diadalittas mentőangyalokként kamerák kereszttüzében vágják át a felújított útszakasz átadási szalagját. Öröm az ürömben, hogy a választások négyévenként páratlan évben kerülnek lebonyolításra, így a Füleken kétévente szintén páratlan évben megrendezésre kerülő Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztivál – az ország különböző szegleteiből verbuvált – mintegy 400 szereplője minden második alkalommal szinte vadonatúj aszfalttakarón vonulhat végig a városon. Így lesz ez idén is (már a héten). De félre téve a tréfát, nem lenne-e a számításból időzített romeltakarítás helyett fontosabb megkeresni az ismétlődően kialakuló kellemetlen helyzet okait, és azokat orvosolni? Fülek még mindig a széles régió egyik legnagyobb ipari központja. Tudjuk, hogy a város Fő utcáján halad végig az itteni ipari létesítményekbe irányuló célforgalom nagyobbik része. Sőt az autóbusz-vállalat járatai is a Vigadó előtt gurulnak végig naponta többször. Repedeznek ezért nemcsak a Városi Múzeum, de a Városháza és az üzletek falai is. A megye már az előző városvezetés idején nekilátott megterveztetni a belvárost elkerülő tehermentesítő utat, amely Losonc felől a város területére érve egyenesen az egykori Kovosmalthoz vezetne, felszabadítva a történelmi városmagot. De mi lett a tervek sorsa? Foglalkozik mindezzel valaki? A füleki gyárak fejlesztenek, terjeszkednek, a kamionforgalom remélhetőleg erősödni fog. Ez a prognózis legkésőbb a gazdasági válság lezárulását követő évben valószínűleg be is teljesedik. Legfontosabb utcánk, és a rajta álló helyi védettség alatt álló épületeink, fokozottan ki lesznek téve a károsodásnak... tervezni, lépni kell!

A HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK ÉS A VASÚTI KÖZLEKEDÉS

A megye anyagilag támogatja az autóbusz-vállalatot, hogy az minél több helyközi járatot életben tudjon tartani. Évek óta megoldatlan a füleki buszállomás helyzete. A terület a városé, viszont a losonci SAD használja és gazdálkodik rajta. Minthogy részvénytársaságként nyilván nem karitatív célokkal alakult, gondolom nyereséget is termel. Ehhez képest a megyei támogatással működő Rt. elvárná, hogy a Város újítsa fel a kátyúktól hemzsegő és leélt kistérségi buszállomást. Évtizedes matthelyzet. Történtek előrelépések, de a megoldás még várat magára. Mindenesetre a megye ebben a kérdésben is gyakorolhatna nyomást támogatottjára, ami talán segíthetné a létező terv gyorsabb megvalósítását. A megyei hivatal illetékes osztálya a vasúti menetrendeket is véleményezi a régió közlekedési ellátottsága szempontjából. Ennek ellenére folyamatosan szűnnek meg vonalak. Sosem gondoltuk volna, hogy országunk Európai Únióba való belépését követően nehezebb lesz eljutni Salgótarjánba, mint azelőtt. Pedig a határ felé tartó buszjáratok száma évről-évre apadozik, a vasúti személyszállítás pedig Salgótarján és Budapest irányába nemrég gyakorlatilag megszűnt. Így alakult a helyzet annak ellenére, hogy Besztercebánya megye és Nógrád megye formálisan deklarálja az együttműködés szükségességét, sőt több határon átnyúló közös pályázatot is megvalósított. Érdemes lenne végiggondolni, hogy a szimbolikus jelentőségű Ipoly-hidak mellett, nem kellene-e újra fokozottabban foglalkozni a Losonc és Salgótarján közötti forgalmi viszonyok kérdésével is.

Nemecsek - Civil Nap után

Egyezzünk meg, hogy övön alul nem ütünk! De nem csak a képviselőjelöltek, hanem az őket önként szimpátiából, vagy tudatosan érdekből támogatók sem... már ha egy párton kívüli közlegény kérhet ilyet.

Mint ahogy azt 2010-ben a helyhatósági választásokkor már megtapasztaltuk városunkban, ha kampány van, akkor mindenki olyan eszközöket vet be – főleg az interneten – amilyeneket csak tud. Gondoljunk csak a Nové Fiľakovo akkori mocskolódásaira, melyek a választásokat követő hetekben hirtelen az egykori fórumellenfelek baráti közös vacsorázásává szelídültek. Ott voltam, tudom. Persze akkor is volt a helyzetnek némi furcsa pikantériája. Emlékszem például olyanra, hogy ugyanaz a személy, aki a facebook nyilvános felületén számonkérte rajtam, hogy a város – pontosabban polgármester apám – miért költ annyi pénzt a várra, magánüzenetben olyan szülinapi gratulációt küldött, hogy majd leestem a székről: hogy milyen ügyesen vezetem az intézményt, reméli, hogy az új polgármester is engem fog támogatni, további sikereket kíván stb. Ezekből az esetekből hamar megértettem, hogy nem minden arany ami fénylik, tehát nem minden sárdobálás mögött rejlik valódi ellenszenv. Ennek ellenére a saját megyei kampányom elején eldöntöttem, hogy másokat befeketíteni nem szeretnék, annak ellenére sem, hogy nyilvánvalóan erre ugrik a legtöbb szavazó.

Most viszont azt kellett megtapasztalnom, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Agyonhallgatással. A megyei választási „küzdelem“ első nem hivatalos körében egy váratlan övön aluli ütést kaptam a múlt hétvégi Civil Nappal kapcsolatban. De térjünk inkább vissza időben a májusi várbéli MKP gulyásfőző versenyre. Előtte már tudni lehetett, hogy a két magyar párt – a Híd és az MKP – megegyezik a megyében, és a választások kapcsán országosan egyedülálló módon összefog. Ezen felbuzdulva meg is kerestem az illetékeseket azzal, hogy legyen ebből a hagyományos rendezvényből a két párt közös akciója, sőt kanyarítsunk mögé helyi civil összefogást. Akkor MKP oldalról azt a választ kaptam, hogy nem értik miről beszélek, de ez nem politikai rendezvény. Mindenesetre Berényi József országos pártelnök adta át a díjakat...

Minthogy azonban a helyi civil szervezetekben hidasok és emkápésok egyaránt tevékenykednek, gondoltunk egyet néhányan és elkezdtünk tervezgetni egy őszi civil rendezvényt. Hogy a pártszimpátiák és képviselőjelölti ambíciók minél kevesebb konfliktust okozzanak, a megválasztott előkészítő bizottságban arra jutottunk, hogy a Szülőföld Polgári Társulás fogja megpályázni a közös rendezvényhez szükséges pénz egy részét a városi civil alapból. Említett szervezetnek évek óta alelnöke vagyok. Egy idő után akarva-akaratlanul nálam futottak össze az előkészítés szálai. Tele is lett ezért a város vele – legalábbis a közélet „mindentudó“ vonulata – hogy egyes emkápésok szerint ez az én kampányrendezvényem lesz. Mindezt jó pletykaként néhány hidas is terjesztette. Persze nem erről volt szó, de ilyen a kisváros. A tervezésnél külön figyeltünk arra, hogy minden potenciális megyei jelölt – emkápés, hidas és független is - civilként nagyjából azonos teret kapjon a kerekasztal-beszélgetéseken. Szándékosan nem a Vármúzeum címéről és nem az én nevem alatt adtuk ki a sajtóközleményt. Rádiónyilatkozatokat is a polgári társulás elnöke adott. 

Erre most olvasom a gomorilap.sk cikkében, hogy mi szinte ott sem voltunk. Nekünk névtelen tömegként csak negatív jövőképünk van. Pedig a helyszínen megjelent újságíró a szavaimat is idézi. A cikk végén viszont az is kiderül, hogy a szerzőnek van ám saját favoritja. Egy emkápés megyei képviselő, akinek a nevét kétszer is leírja a cikkben. Természetesen el tudom képzelni azt is, hogy mindez véletlen. Nem is akarok bántani senkit. Mindenesetre a kiegyensúlyozott tájékoztatás szellemében nem bántam volna, hogy ha már neveket említünk egy ilyen érzékeny időszakban, akkor a háttérmunka nagyrészét elvégzők neve is kerüljön a szövegbe. Elég lett volna csupa kis betűkkel is, mint Nemecseknek a Pál utcai fiúkban. Ezzel 2:0 oda. Mi viszont továbbra is lovagiasak maradtunk.

Izoláció és taktizálás avagy stratégia és tudatos tervezés – egy csehországi kirándulás margójára

        Minden közösség a „mi“-tudat köré szerveződik. Persze nem árt, ha még pontosabban tudják az együvé tartozók, hogy kik „ők“ akikkel szemben megfogalmazzák önmagukat. Zsigerileg tudja ezt minden olyan ügyes manipulátor, aki a közös javakból magának és szűk érdekkörének akar minél többet megkaparintani. Sajnos egy jó ellenségkép erősebb kovász bármilyen értelmes eszménél, okos elgondolásnál. Látjuk egy-egy kiélezett élethelyzetben, amikor a meglévő forrásokból (költségvetés, pályázati pénzcsomag stb.) nem juthat mindenkinek, milyen szépen alkalmazható az „oszd meg és uralkodj“ politikája. Közéletünk szereplői taktikusan játszák ki egymás ellen a magyarokat és a szlovákokat, a kultúra és sport képviselőit, az egyik és a másik magyar párt szimpatizánsait, és a művileg életben tartott ellentétpárok sorolását sokáig folytathatnám. Minthogy azonban egyénenként egyszerre több csoporthoz is kötődünk – valaki tehát lehet egy személyben „emkápés“ sportrajongó vagy éppen hidas szlovák kultúrember –, ugyanaz a személy válhat egyszerre szövetségesünkké az egyik kötődése miatt, aki másik identitása miatt versenytársunk esetleg ellenfelünk. Ilyen – egyébként természetes – keveredésben persze az „utcai harcosok“ (kisvárosi hírkeltők és terjesztők) könnyű szerrel indíthatnak útjukra „garantáltan bennfentes“ információkat, melyek a szájról szájra való terjesztés során akarva-akaratlanul változnak, színesednek és torzulnak, ami nagy mértékben kedvez a rémhír elindítójának, mert erősíti az általa képviselt csoport tagjainak veszélyérzetét ergo „kompániája“ összetartását. Mindennek legfőbb melegágya a kommunikáció hiánya, tehát az elszigetelődés. Ismerjük az afféle általános tévképzeteket, hogy igazi sportember ne járjon folklórfesztiválra, rendes „matyicás“ nem vehet részt megbékélési céllal rendezett magyar-szlovák összejöveteleken, hithű hidas pedig nem főz az „emkápés“ gulyásfesztiválon... Sajnos hosszan lehetne szaporítani a szomorú példákat. Történik mindez ahelyett, hogy megtanulnánk értékelni a sokszínűséget, tisztelni versenytársaink erőfeszítéseit és elfogadni a források demokratikus és értékalapú elosztási mechanizmusait. Csupán pótcselekvések ezek, melyeket közös stratégiák megalkotása, prioritások kitárgyalása és érvényesítése helyett végzünk. Sajnos.

Az egykori Cebrián-kúria, gyerekkorunk egészségügyi központja. A megye később magánbefektetőknek adta el, akik jelenleg árulják. Forrás: http://omestach.sk/filakovo/foto/hpim7759maxi.jpg

 Írom mindezt azért, mert az elmúlt hétvégén Csehországban jártunk, Uherské Hradištén és környékén. Láttunk szépen felújított műemlékeket, gondosan kezelt parkokat, ízlésesen rendben tartott közterületeket, kikaszált árokpartokat, boldog műértő fesztiválozó közönséget (mit közönséget, tömeget!).

A gyönyörű parkkal övezett buchlovicei Berchtold-kastély. Forrás: http://itras.cz/pronajem-hausbotu-batuv-kanal/galerie/14690/

   Minduntalan az jutott eszembe, hogy itthon valami nincs rendben. Ha belegondolunk, hogy nálunk a közösségi élet résztvevői több energiát fektetnek egymás pocskondiázásába, mint valódi téteményekbe, nincs min csodálkoznunk. Így az a társadalmi potenciál, mely előmozdíthatná a fejlődést a semmibe vész és jó esetben is csak az egy helyben topogást segíti. Nem mondom, hogy odaát kolbászból van a kerítés, de hogy derűs, generációk által megalapozott és kiépített békés vidéki polgári életet láttunk az biztos.

Hogy a lényeg ne vesszen el a pártok csatazajában

Szeretnék olyan világban élni, amely az egyetemes emberi értékekre alapoz, mindamellett mentes a korrupciótól és a pártpolitika csatazajától. Ez talán pátoszos naivitásnak tűnhet, de hinni mindenkinek kell valamiben... én az örök emberiben hiszek, meg abban, hogy aki a közélet színpadára áll, meg kell tanulnia felülkerekedni az egyéni érdekein.

Két dolog motoszkál bennem egy ideje, miattuk kezdek blogírásba.

Jó egy évtizede annak, hogy komolyan foglalkoztat Nógrád - főként Fülek és Losonc környékének - 20. századi története. Rá kellett azonban jönnöm az évek során, milyen kevés az olyan személyes hangvételű vallomás egy-egy korról, ami közelebb hozhatná a korabeli közgondolkodást, a döntéshozók dilemmáit, a kor apró titkait a kései utódoknak. Apu már a második polgármesteri ciklusát töltötte, mikor rájöttem, hogy naplót kellett volna vezetnem, megannyi apró helytörténeti morzsát, közéleti érdekességet  hagyhattam volna az utókorra feljegyzéseimben. Ahogy a Füleki Vármúzeum igazgatója lettem,  több érdekes személyiséget volt módom vendégül látni Füleken. Megfordult nálunk Štefan Hríb, a Týždeň szlovák folyóirat főszerkesztője, dr. Surján László - az Európai Parlament magyar alelnöke, Vujity Tvrtko magyarországi horvát tévés személyiség és Frank Löwy füleki magyar zsidó származású ausztrál üzletember is. Lett volna mit papírra vetni, megosztani. Minthogy nem tettem, mára az emlékezés folyamata lekerekítette és elhomályosította az átélteket...

Másrészt évek óta furdalja az oldalamat a közügyek alakulása, a jövő befolyásolhatósága is... Egy időben szkeptikus és elkeseredett voltam. Sodródtam. Legutóbb a pártpolitizálás felé is. De végiggondoltam a kényelmes pártháttér pozitív hozadékai mellett annak árnyoldalait is. Majd látva a szlovákiai magyar civil szféra erejét - amely a Kormányhivatal illetékes osztályán keresztül komolyan építgeti a tisztább közélet felé vezető utacskákat - arra jutottam, fontos, hogy a nógrádi régióban tevékenykedő értelmiségiként közügyekben civilként szólaljak meg, hogy közösségünk ne őrlődjön fel  pártjaink civakodásában, és ne süllyedjen az "úgy sem változtathatunk a világ során" akaratgyenge társadalmi nihilizmusába. Persze hazudnék, ha azt bizonygatnám, hogy a blogoszférába való belépésem nem függ össze azzal, hogy függetlenként indulok a novemberi megyei választásokon. De mostanság azt hiszem kevésbé ártalmas az "egyenes gerincre", ha az ember a blogtérbe lép be, mintha egy politikai pártba.

Ennyit első nekifutásra.