Egészséges vagyonkezelés és Történelemóra

Jó egy hete került nyilvánosságra a szlovákiai kórházak ranglistája. Az Általános Biztosító véleménykutatása szerint az országban található 81 kórház közül csak 14 rosszabb a losoncinál. Van aki azt mondja, hogy a felmérés nem ad pontos képet a valóságról. Lehet, hogy a rangsor nem fedi tökéletesen a realitást, de saját tapasztalataim nem túl kecsegtetőek. Kezdem azzal, hogy már a kórház területére érve – a sorompónál – fricskát nyom az ember orra alá az intézmény, hiszen le kell perkálni a kemény parkolási díjat. Értem én, hogy a bliccelőket ki akarják szűrni, de hát aki tényleg kivizsgálásra vagy kezelésre igyekszik a kórházba – amit nem mellesleg a mi járulékainkból tartanak fenn -, annak is mindenképp fizetnie kell? Aztán a gyermekorvosi ügyeletnél, ahol már a folyosó vakolata is toldozott-foltozott, ne adj´ isten el kell látogatnia a mosdóba. Nincs az a lepattant falusi kocsma, ahol ilyen bűz fogadná az embert. Hogy toalettpapír nincs, az szinte természetes, hogy ülőke sincs a vécécsészén, az meg magától értedődő... valahol egy fejlődő országban a polgárháború kellős közepén, de nem az Európai Unióban. Tényleg ezért vonják tőlünk a betegsegélyzőt? Ha már az illemhelyeknél tartunk, akkor egy friss élményt is megosztanék. Feleségemet nyáron műtötték. A ráfizetős ("nadštandard") szobában napokig nem működött a WC öblitő rendszere, így a frissen műtött mankós betegeknek vödörben kellett vizet hordaniuk. Abszurdum.

Az egészségügyi központok sorsával kapcsolatban azt hiszem nem kell különösebben hosszú magyarázkodásba bocsátkoznom. Füleken előbb az egykori Czebrián-kúria – ha úgy tetszik a régi poliklinika – került eladásra. Az épülettel spekuláló új tulajdonosok akartak benne úniós támogatással drogelvonót, menekülttábort, egyebet is létesíteni, majd tervezték az egykori parkot építkezési telkeknek parcellázni. Szerencsére nem sok sikerrel. Mostanság tábla hirdeti, az egész „kóceráj” eladó. Ennyit a város egyetlen klasszicista épületéről. Ha a spanyol származású egykori építtető tudná, hova jutott nemesi családjuk épületegyüttese, forogna a sírjában. Később eladásra került az „új poliklinika“. Az új tulajdonos itt még busásabb hasznot remélt. Ment is az acsarkodás, melyik orvos, melyik cég nyithat gyógyszertárat egyenesen a központ bejáratában. A részben külföldi tulajdonosi körnek semmilyen elképzelése nem volt a füleki valóságról, így addig torzsalkodott a bérleti díjak miatt az orvosokkal, míg azok jelentős része saját rendelőket, kisebb központokat nem épített. Mindez egy szinte visszafordíthatatlan lavinát indított el, aminek az lett az eredménye, hogy az orvosi rendelők szétszóródtak a belvárosban. Ezzel párhuzamosan mentek el Fülekről szakorvosok, megszűnt a röntgen. Ezen a téren szerencsére még lehetne kezdeni valamit.

De nem csak a füleki egészségügyi létesítmények jártak így, a poltári is. Sőt, az elmúlt tizenkét évben több megyei ingatlan is furcsa körülmények között cserélt gazdát. A látóteremben így járt például a losonci Kubinyi tér egyik régi polgárháza és az egykori gácsi királyi sóhivatal 18. századi épülete is. Egyesek erőnek erejével megkaparintották őket, aztán nem tudtak velük mit kezdeni. Innen sincs visszaút. Nem kellene a mindenkori vásárlóktól megvalósíthatósági tanulmányt, pénzügyi fedezeti igazolást, esetleg egyéb hasznosítási garanciát kérni?

       Majd elfelejtettem. A múltkori bejegyés végén ígértem folytatást a magyar-szlovák megbékélés kérdéséhez. Helyette csatolok egy meghívót arra a „Történelemórára“, amely miatt másfél év alatt másodszor látogat városunkba Surján László, az Európai Parlament alelnöke. A közös történelmünkről szóló szinkrontolmácsolt kerekasztal-beszélgetésen magam is felszólalok majd. Remélem sokan összejövünk – és nem csak a magyar, de a szlovák oldal is képviselteti magát –, mert meggyőződésem, hogy csak az értelmes párbeszéd viheti előre a dolgot. A kérdést illetően tele vagyunk előítélettel. Amikor a címadó filmet rendező Dušan Trančík annak idején felbukkant az irodámban, és Trianonról kezdett faggatni, első riadalmamban azt hittem, valaki rám küldte a titkosszolgálatot...