Izoláció és taktizálás avagy stratégia és tudatos tervezés – egy csehországi kirándulás margójára

        Minden közösség a „mi“-tudat köré szerveződik. Persze nem árt, ha még pontosabban tudják az együvé tartozók, hogy kik „ők“ akikkel szemben megfogalmazzák önmagukat. Zsigerileg tudja ezt minden olyan ügyes manipulátor, aki a közös javakból magának és szűk érdekkörének akar minél többet megkaparintani. Sajnos egy jó ellenségkép erősebb kovász bármilyen értelmes eszménél, okos elgondolásnál. Látjuk egy-egy kiélezett élethelyzetben, amikor a meglévő forrásokból (költségvetés, pályázati pénzcsomag stb.) nem juthat mindenkinek, milyen szépen alkalmazható az „oszd meg és uralkodj“ politikája. Közéletünk szereplői taktikusan játszák ki egymás ellen a magyarokat és a szlovákokat, a kultúra és sport képviselőit, az egyik és a másik magyar párt szimpatizánsait, és a művileg életben tartott ellentétpárok sorolását sokáig folytathatnám. Minthogy azonban egyénenként egyszerre több csoporthoz is kötődünk – valaki tehát lehet egy személyben „emkápés“ sportrajongó vagy éppen hidas szlovák kultúrember –, ugyanaz a személy válhat egyszerre szövetségesünkké az egyik kötődése miatt, aki másik identitása miatt versenytársunk esetleg ellenfelünk. Ilyen – egyébként természetes – keveredésben persze az „utcai harcosok“ (kisvárosi hírkeltők és terjesztők) könnyű szerrel indíthatnak útjukra „garantáltan bennfentes“ információkat, melyek a szájról szájra való terjesztés során akarva-akaratlanul változnak, színesednek és torzulnak, ami nagy mértékben kedvez a rémhír elindítójának, mert erősíti az általa képviselt csoport tagjainak veszélyérzetét ergo „kompániája“ összetartását. Mindennek legfőbb melegágya a kommunikáció hiánya, tehát az elszigetelődés. Ismerjük az afféle általános tévképzeteket, hogy igazi sportember ne járjon folklórfesztiválra, rendes „matyicás“ nem vehet részt megbékélési céllal rendezett magyar-szlovák összejöveteleken, hithű hidas pedig nem főz az „emkápés“ gulyásfesztiválon... Sajnos hosszan lehetne szaporítani a szomorú példákat. Történik mindez ahelyett, hogy megtanulnánk értékelni a sokszínűséget, tisztelni versenytársaink erőfeszítéseit és elfogadni a források demokratikus és értékalapú elosztási mechanizmusait. Csupán pótcselekvések ezek, melyeket közös stratégiák megalkotása, prioritások kitárgyalása és érvényesítése helyett végzünk. Sajnos.

Az egykori Cebrián-kúria, gyerekkorunk egészségügyi központja. A megye később magánbefektetőknek adta el, akik jelenleg árulják. Forrás: http://omestach.sk/filakovo/foto/hpim7759maxi.jpg

 Írom mindezt azért, mert az elmúlt hétvégén Csehországban jártunk, Uherské Hradištén és környékén. Láttunk szépen felújított műemlékeket, gondosan kezelt parkokat, ízlésesen rendben tartott közterületeket, kikaszált árokpartokat, boldog műértő fesztiválozó közönséget (mit közönséget, tömeget!).

A gyönyörű parkkal övezett buchlovicei Berchtold-kastély. Forrás: http://itras.cz/pronajem-hausbotu-batuv-kanal/galerie/14690/

   Minduntalan az jutott eszembe, hogy itthon valami nincs rendben. Ha belegondolunk, hogy nálunk a közösségi élet résztvevői több energiát fektetnek egymás pocskondiázásába, mint valódi téteményekbe, nincs min csodálkoznunk. Így az a társadalmi potenciál, mely előmozdíthatná a fejlődést a semmibe vész és jó esetben is csak az egy helyben topogást segíti. Nem mondom, hogy odaát kolbászból van a kerítés, de hogy derűs, generációk által megalapozott és kiépített békés vidéki polgári életet láttunk az biztos.