Szabad ötletek és meglátások jegyzéke – I. KÖZLEKEDÉS

Besztercebánya megye Náš kraj címmel terjeszti ingyenesen háztartásainkba hírmondóját. A választások közeledtével a múltkori számban az egyik írás pontokba szedve mutatta be a megyék tevékenységi köreit arra hivatkozva, hogy az utca embere sokszor nem érti, mit is csinálnak valójában. Ebben bizony igazuk van! Annak ellenére, hogy az első megyei választási ciklusban volt a családban megyei képviselő, és intézményvezetőként a megye kulturális intézményeivel szoros kapcsolatban állok, sok esetben nekem is nehéz tájékozódnom, mi és milyen szinten tartozik képviselőink hatáskörébe. Arra gondoltam, a cikk egyes tematikus egységeire tételesen reagálok néhány olyan példát hozva, melyek személy szerint bosszantottak az elmúlt években, vagy amelyeket újra kellene gondolni, mert vannak területek, ahol csak a „restart“ segíthet.

A KÖZUTAK KARBANTARTÁSA

A másod- és harmadosztályú utak – így Füleken például a Fő utca és a Püspöki út – karbantartása a megyéhez tartozik. Mindannyian jól ismerjük a fennálló állapotokat. A négyéves választási ciklus utolsó negyedébe érve az érintett utak rendszeresen már-már „tankodromra“ hasonlítanak. A kátyúk kerülgetése életveszélyes manőverekre kényszeríti a sofőröket. 

Forrás: Füleki Fórum a facebookon - 2013. márciusi bejegyzés

Aztán mintha egy jó tündér varázspálcájával suhintva intézte volna el, pár hónappal a választások előtt a Regionális Útkarbantartó Vállalat talál pénzt meg akaratot, és kijavítja a kérdéses „szégyenfoltokat“. Képviselőink pedig diadalittas mentőangyalokként kamerák kereszttüzében vágják át a felújított útszakasz átadási szalagját. Öröm az ürömben, hogy a választások négyévenként páratlan évben kerülnek lebonyolításra, így a Füleken kétévente szintén páratlan évben megrendezésre kerülő Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztivál – az ország különböző szegleteiből verbuvált – mintegy 400 szereplője minden második alkalommal szinte vadonatúj aszfalttakarón vonulhat végig a városon. Így lesz ez idén is (már a héten). De félre téve a tréfát, nem lenne-e a számításból időzített romeltakarítás helyett fontosabb megkeresni az ismétlődően kialakuló kellemetlen helyzet okait, és azokat orvosolni? Fülek még mindig a széles régió egyik legnagyobb ipari központja. Tudjuk, hogy a város Fő utcáján halad végig az itteni ipari létesítményekbe irányuló célforgalom nagyobbik része. Sőt az autóbusz-vállalat járatai is a Vigadó előtt gurulnak végig naponta többször. Repedeznek ezért nemcsak a Városi Múzeum, de a Városháza és az üzletek falai is. A megye már az előző városvezetés idején nekilátott megterveztetni a belvárost elkerülő tehermentesítő utat, amely Losonc felől a város területére érve egyenesen az egykori Kovosmalthoz vezetne, felszabadítva a történelmi városmagot. De mi lett a tervek sorsa? Foglalkozik mindezzel valaki? A füleki gyárak fejlesztenek, terjeszkednek, a kamionforgalom remélhetőleg erősödni fog. Ez a prognózis legkésőbb a gazdasági válság lezárulását követő évben valószínűleg be is teljesedik. Legfontosabb utcánk, és a rajta álló helyi védettség alatt álló épületeink, fokozottan ki lesznek téve a károsodásnak... tervezni, lépni kell!

A HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK ÉS A VASÚTI KÖZLEKEDÉS

A megye anyagilag támogatja az autóbusz-vállalatot, hogy az minél több helyközi járatot életben tudjon tartani. Évek óta megoldatlan a füleki buszállomás helyzete. A terület a városé, viszont a losonci SAD használja és gazdálkodik rajta. Minthogy részvénytársaságként nyilván nem karitatív célokkal alakult, gondolom nyereséget is termel. Ehhez képest a megyei támogatással működő Rt. elvárná, hogy a Város újítsa fel a kátyúktól hemzsegő és leélt kistérségi buszállomást. Évtizedes matthelyzet. Történtek előrelépések, de a megoldás még várat magára. Mindenesetre a megye ebben a kérdésben is gyakorolhatna nyomást támogatottjára, ami talán segíthetné a létező terv gyorsabb megvalósítását. A megyei hivatal illetékes osztálya a vasúti menetrendeket is véleményezi a régió közlekedési ellátottsága szempontjából. Ennek ellenére folyamatosan szűnnek meg vonalak. Sosem gondoltuk volna, hogy országunk Európai Únióba való belépését követően nehezebb lesz eljutni Salgótarjánba, mint azelőtt. Pedig a határ felé tartó buszjáratok száma évről-évre apadozik, a vasúti személyszállítás pedig Salgótarján és Budapest irányába nemrég gyakorlatilag megszűnt. Így alakult a helyzet annak ellenére, hogy Besztercebánya megye és Nógrád megye formálisan deklarálja az együttműködés szükségességét, sőt több határon átnyúló közös pályázatot is megvalósított. Érdemes lenne végiggondolni, hogy a szimbolikus jelentőségű Ipoly-hidak mellett, nem kellene-e újra fokozottabban foglalkozni a Losonc és Salgótarján közötti forgalmi viszonyok kérdésével is.

Nemecsek - Civil Nap után

Egyezzünk meg, hogy övön alul nem ütünk! De nem csak a képviselőjelöltek, hanem az őket önként szimpátiából, vagy tudatosan érdekből támogatók sem... már ha egy párton kívüli közlegény kérhet ilyet.

Mint ahogy azt 2010-ben a helyhatósági választásokkor már megtapasztaltuk városunkban, ha kampány van, akkor mindenki olyan eszközöket vet be – főleg az interneten – amilyeneket csak tud. Gondoljunk csak a Nové Fiľakovo akkori mocskolódásaira, melyek a választásokat követő hetekben hirtelen az egykori fórumellenfelek baráti közös vacsorázásává szelídültek. Ott voltam, tudom. Persze akkor is volt a helyzetnek némi furcsa pikantériája. Emlékszem például olyanra, hogy ugyanaz a személy, aki a facebook nyilvános felületén számonkérte rajtam, hogy a város – pontosabban polgármester apám – miért költ annyi pénzt a várra, magánüzenetben olyan szülinapi gratulációt küldött, hogy majd leestem a székről: hogy milyen ügyesen vezetem az intézményt, reméli, hogy az új polgármester is engem fog támogatni, további sikereket kíván stb. Ezekből az esetekből hamar megértettem, hogy nem minden arany ami fénylik, tehát nem minden sárdobálás mögött rejlik valódi ellenszenv. Ennek ellenére a saját megyei kampányom elején eldöntöttem, hogy másokat befeketíteni nem szeretnék, annak ellenére sem, hogy nyilvánvalóan erre ugrik a legtöbb szavazó.

Most viszont azt kellett megtapasztalnom, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Agyonhallgatással. A megyei választási „küzdelem“ első nem hivatalos körében egy váratlan övön aluli ütést kaptam a múlt hétvégi Civil Nappal kapcsolatban. De térjünk inkább vissza időben a májusi várbéli MKP gulyásfőző versenyre. Előtte már tudni lehetett, hogy a két magyar párt – a Híd és az MKP – megegyezik a megyében, és a választások kapcsán országosan egyedülálló módon összefog. Ezen felbuzdulva meg is kerestem az illetékeseket azzal, hogy legyen ebből a hagyományos rendezvényből a két párt közös akciója, sőt kanyarítsunk mögé helyi civil összefogást. Akkor MKP oldalról azt a választ kaptam, hogy nem értik miről beszélek, de ez nem politikai rendezvény. Mindenesetre Berényi József országos pártelnök adta át a díjakat...

Minthogy azonban a helyi civil szervezetekben hidasok és emkápésok egyaránt tevékenykednek, gondoltunk egyet néhányan és elkezdtünk tervezgetni egy őszi civil rendezvényt. Hogy a pártszimpátiák és képviselőjelölti ambíciók minél kevesebb konfliktust okozzanak, a megválasztott előkészítő bizottságban arra jutottunk, hogy a Szülőföld Polgári Társulás fogja megpályázni a közös rendezvényhez szükséges pénz egy részét a városi civil alapból. Említett szervezetnek évek óta alelnöke vagyok. Egy idő után akarva-akaratlanul nálam futottak össze az előkészítés szálai. Tele is lett ezért a város vele – legalábbis a közélet „mindentudó“ vonulata – hogy egyes emkápésok szerint ez az én kampányrendezvényem lesz. Mindezt jó pletykaként néhány hidas is terjesztette. Persze nem erről volt szó, de ilyen a kisváros. A tervezésnél külön figyeltünk arra, hogy minden potenciális megyei jelölt – emkápés, hidas és független is - civilként nagyjából azonos teret kapjon a kerekasztal-beszélgetéseken. Szándékosan nem a Vármúzeum címéről és nem az én nevem alatt adtuk ki a sajtóközleményt. Rádiónyilatkozatokat is a polgári társulás elnöke adott. 

Erre most olvasom a gomorilap.sk cikkében, hogy mi szinte ott sem voltunk. Nekünk névtelen tömegként csak negatív jövőképünk van. Pedig a helyszínen megjelent újságíró a szavaimat is idézi. A cikk végén viszont az is kiderül, hogy a szerzőnek van ám saját favoritja. Egy emkápés megyei képviselő, akinek a nevét kétszer is leírja a cikkben. Természetesen el tudom képzelni azt is, hogy mindez véletlen. Nem is akarok bántani senkit. Mindenesetre a kiegyensúlyozott tájékoztatás szellemében nem bántam volna, hogy ha már neveket említünk egy ilyen érzékeny időszakban, akkor a háttérmunka nagyrészét elvégzők neve is kerüljön a szövegbe. Elég lett volna csupa kis betűkkel is, mint Nemecseknek a Pál utcai fiúkban. Ezzel 2:0 oda. Mi viszont továbbra is lovagiasak maradtunk.

Izoláció és taktizálás avagy stratégia és tudatos tervezés – egy csehországi kirándulás margójára

        Minden közösség a „mi“-tudat köré szerveződik. Persze nem árt, ha még pontosabban tudják az együvé tartozók, hogy kik „ők“ akikkel szemben megfogalmazzák önmagukat. Zsigerileg tudja ezt minden olyan ügyes manipulátor, aki a közös javakból magának és szűk érdekkörének akar minél többet megkaparintani. Sajnos egy jó ellenségkép erősebb kovász bármilyen értelmes eszménél, okos elgondolásnál. Látjuk egy-egy kiélezett élethelyzetben, amikor a meglévő forrásokból (költségvetés, pályázati pénzcsomag stb.) nem juthat mindenkinek, milyen szépen alkalmazható az „oszd meg és uralkodj“ politikája. Közéletünk szereplői taktikusan játszák ki egymás ellen a magyarokat és a szlovákokat, a kultúra és sport képviselőit, az egyik és a másik magyar párt szimpatizánsait, és a művileg életben tartott ellentétpárok sorolását sokáig folytathatnám. Minthogy azonban egyénenként egyszerre több csoporthoz is kötődünk – valaki tehát lehet egy személyben „emkápés“ sportrajongó vagy éppen hidas szlovák kultúrember –, ugyanaz a személy válhat egyszerre szövetségesünkké az egyik kötődése miatt, aki másik identitása miatt versenytársunk esetleg ellenfelünk. Ilyen – egyébként természetes – keveredésben persze az „utcai harcosok“ (kisvárosi hírkeltők és terjesztők) könnyű szerrel indíthatnak útjukra „garantáltan bennfentes“ információkat, melyek a szájról szájra való terjesztés során akarva-akaratlanul változnak, színesednek és torzulnak, ami nagy mértékben kedvez a rémhír elindítójának, mert erősíti az általa képviselt csoport tagjainak veszélyérzetét ergo „kompániája“ összetartását. Mindennek legfőbb melegágya a kommunikáció hiánya, tehát az elszigetelődés. Ismerjük az afféle általános tévképzeteket, hogy igazi sportember ne járjon folklórfesztiválra, rendes „matyicás“ nem vehet részt megbékélési céllal rendezett magyar-szlovák összejöveteleken, hithű hidas pedig nem főz az „emkápés“ gulyásfesztiválon... Sajnos hosszan lehetne szaporítani a szomorú példákat. Történik mindez ahelyett, hogy megtanulnánk értékelni a sokszínűséget, tisztelni versenytársaink erőfeszítéseit és elfogadni a források demokratikus és értékalapú elosztási mechanizmusait. Csupán pótcselekvések ezek, melyeket közös stratégiák megalkotása, prioritások kitárgyalása és érvényesítése helyett végzünk. Sajnos.

Az egykori Cebrián-kúria, gyerekkorunk egészségügyi központja. A megye később magánbefektetőknek adta el, akik jelenleg árulják. Forrás: http://omestach.sk/filakovo/foto/hpim7759maxi.jpg

 Írom mindezt azért, mert az elmúlt hétvégén Csehországban jártunk, Uherské Hradištén és környékén. Láttunk szépen felújított műemlékeket, gondosan kezelt parkokat, ízlésesen rendben tartott közterületeket, kikaszált árokpartokat, boldog műértő fesztiválozó közönséget (mit közönséget, tömeget!).

A gyönyörű parkkal övezett buchlovicei Berchtold-kastély. Forrás: http://itras.cz/pronajem-hausbotu-batuv-kanal/galerie/14690/

   Minduntalan az jutott eszembe, hogy itthon valami nincs rendben. Ha belegondolunk, hogy nálunk a közösségi élet résztvevői több energiát fektetnek egymás pocskondiázásába, mint valódi téteményekbe, nincs min csodálkoznunk. Így az a társadalmi potenciál, mely előmozdíthatná a fejlődést a semmibe vész és jó esetben is csak az egy helyben topogást segíti. Nem mondom, hogy odaát kolbászból van a kerítés, de hogy derűs, generációk által megalapozott és kiépített békés vidéki polgári életet láttunk az biztos.

Hogy a lényeg ne vesszen el a pártok csatazajában

Szeretnék olyan világban élni, amely az egyetemes emberi értékekre alapoz, mindamellett mentes a korrupciótól és a pártpolitika csatazajától. Ez talán pátoszos naivitásnak tűnhet, de hinni mindenkinek kell valamiben... én az örök emberiben hiszek, meg abban, hogy aki a közélet színpadára áll, meg kell tanulnia felülkerekedni az egyéni érdekein.

Két dolog motoszkál bennem egy ideje, miattuk kezdek blogírásba.

Jó egy évtizede annak, hogy komolyan foglalkoztat Nógrád - főként Fülek és Losonc környékének - 20. századi története. Rá kellett azonban jönnöm az évek során, milyen kevés az olyan személyes hangvételű vallomás egy-egy korról, ami közelebb hozhatná a korabeli közgondolkodást, a döntéshozók dilemmáit, a kor apró titkait a kései utódoknak. Apu már a második polgármesteri ciklusát töltötte, mikor rájöttem, hogy naplót kellett volna vezetnem, megannyi apró helytörténeti morzsát, közéleti érdekességet  hagyhattam volna az utókorra feljegyzéseimben. Ahogy a Füleki Vármúzeum igazgatója lettem,  több érdekes személyiséget volt módom vendégül látni Füleken. Megfordult nálunk Štefan Hríb, a Týždeň szlovák folyóirat főszerkesztője, dr. Surján László - az Európai Parlament magyar alelnöke, Vujity Tvrtko magyarországi horvát tévés személyiség és Frank Löwy füleki magyar zsidó származású ausztrál üzletember is. Lett volna mit papírra vetni, megosztani. Minthogy nem tettem, mára az emlékezés folyamata lekerekítette és elhomályosította az átélteket...

Másrészt évek óta furdalja az oldalamat a közügyek alakulása, a jövő befolyásolhatósága is... Egy időben szkeptikus és elkeseredett voltam. Sodródtam. Legutóbb a pártpolitizálás felé is. De végiggondoltam a kényelmes pártháttér pozitív hozadékai mellett annak árnyoldalait is. Majd látva a szlovákiai magyar civil szféra erejét - amely a Kormányhivatal illetékes osztályán keresztül komolyan építgeti a tisztább közélet felé vezető utacskákat - arra jutottam, fontos, hogy a nógrádi régióban tevékenykedő értelmiségiként közügyekben civilként szólaljak meg, hogy közösségünk ne őrlődjön fel  pártjaink civakodásában, és ne süllyedjen az "úgy sem változtathatunk a világ során" akaratgyenge társadalmi nihilizmusába. Persze hazudnék, ha azt bizonygatnám, hogy a blogoszférába való belépésem nem függ össze azzal, hogy függetlenként indulok a novemberi megyei választásokon. De mostanság azt hiszem kevésbé ártalmas az "egyenes gerincre", ha az ember a blogtérbe lép be, mintha egy politikai pártba.

Ennyit első nekifutásra.