Mindenki mindenkivel – kampánygulyást nem ígérek

      Hát, kedves barátaim, elindult a bolondéria. Mármint a kőkemény kampány. Ember legyen a talpán, aki ezt követni bírja. No, meg persze az összefüggéseket. Az egyik párt gulyást főz, a másik szalagokat vagdos, avat ész nélkül – mert ugye véletlenül sok minden pont most készült el a négyéves választási ciklus megkoronázásaként. Mondom: véletlenül. A pártok jelöltjei „szabadidejükben“ cukibbnál cukibb posztokkal szórakoztatnak bennünket a Facebookon. Meg aztán megindultak a szórólapok is. Persze, jön az enyém is nemsokára...  

      Nagyon nehéz viszont eldönteni, ki kivel van. A laikus szemlélőnek éppúgy, mint annak, aki aktívan részt vesz – például tehát nekem, aki a képviselőjelöltek közé keveredtem. A mostani smeres megyefőnök reklámanyagát tegnap dobták be a postaládánkba. A leporelló belső oldalán képek a felújított utak átadásáról. Közösen pózolnak rajta a mostani képviselők – a három emkápés, valamint a két Smer-HZDS-es. Láthatóan nagy az összhang. Fő a kontinuitás! Jelszó: lehetőleg maradjon minden a régiben. Az MKP most is Maňkát támogatja megyefőnöknek. Hallom, készül viszont az emkápés és a hidas jelöltek közös, választásra buzdító plakátja is. Viszont a Híd a megyefőnökjelöltek közül Maňka legfőbb riválisát, Kaníkot támogatja. Akkor most ki kivel van? A régi szövetségesek, vagy a látszat magyar-magyar összefogás a fontosabb az MKP-nak. Ja, és már nem árulók a hidasok? A kialakult helyzet csak még jobban erősíti bennem azt az érzést, hogy jól döntöttem, amikor függetlenként indultam. Nekem aztán ne mondja meg felülről senki, kivel kell párt- vagy pillanatnyi egyéni érdek miatt együtt mutatkoznom! Jómagam ugyan a Híd eszmeiségével szimpatizálok, de a pártpolitikát lehetőség szerint kerülöm. Egy biztos, mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy ne pártlisták, meg „utcai pletykafészkek” érdekből terjesztett dezinformációja alapján karikázzon, hanem a saját józan paraszti esze szerint. Minden választónak lehetősége van ötöt karikázni. Ha jól válogatunk az egyik és másik párt, meg a függetlenek közül, talán a következő négy évben előbbre jutunk. Ne a pártlogót, hanem az EMBERT tegyük mérlegre mielőtt döntést hozunk. Adjuk a szavazatainkat olyanoknak, akiket nem a plakátokról, meg a szórólapokról ismertünk meg, hanem a közelünkben folyó VALÓS KÖZÖSSÉGI MUNKÁJUK során.

      Nézzük csak, mit tudok felhozni ebből a szempontból magam mellett: táncoltam a fülekpüspöki Palóc Néptáncegyüttesben, majd egyetemi éveim alatt a pozsonyi Szőttesben és az Ifjú Szivekben. Fülekre való hazatérésünk után feleségemmel megalapítottuk és országos arany sávos minősítésig vittük a Palóc Táncműhelyt. Később néhány helyi fiatal értelmiségivel létrehoztuk az Oppidum Fileck Polgári Társulást – amely a városvédés és a környezettudatos nevelés terén tevékenykedik. Idén szerveztük meg a nemzetközi várszépítő táborunk 11. évfolyamát. Szervezetünkhöz fűződnek a Zöld Fülek elnevezésű ökológiai projektek is. Jelenleg is vezetőségi tagja vagyok továbbá a Szülőföld Polgári Társulásnak, amely évek óta igyekszik megteremteni a füleki közélet fórumait (előadások, könyvbemutatók, vitaestek), valamint a Koháry Polgári Társulásnak, melyben főként helytörténeti előadások szervezésével foglalkozom… Kampánygulyást viszont nem tervezek. Aki csak miatta voksolna rám, annak a szavazatára személy szerint nem tartok igényt. Az én jelszavam tehát: nem minden áron!

A Palóc Táncműhellyel Kolozsváron, 2007

A X. Nemzetközi Ifjúsági Várszépítő Tábor lelkes csapata, 2012

Civil est a Nyelvtörvényről és a nyelvhasználatról - a képen rajtam kívül Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója és Bolla Károly, a Szülőföld PT elnöke, 2010

           

Egészséges vagyonkezelés és Történelemóra

Jó egy hete került nyilvánosságra a szlovákiai kórházak ranglistája. Az Általános Biztosító véleménykutatása szerint az országban található 81 kórház közül csak 14 rosszabb a losoncinál. Van aki azt mondja, hogy a felmérés nem ad pontos képet a valóságról. Lehet, hogy a rangsor nem fedi tökéletesen a realitást, de saját tapasztalataim nem túl kecsegtetőek. Kezdem azzal, hogy már a kórház területére érve – a sorompónál – fricskát nyom az ember orra alá az intézmény, hiszen le kell perkálni a kemény parkolási díjat. Értem én, hogy a bliccelőket ki akarják szűrni, de hát aki tényleg kivizsgálásra vagy kezelésre igyekszik a kórházba – amit nem mellesleg a mi járulékainkból tartanak fenn -, annak is mindenképp fizetnie kell? Aztán a gyermekorvosi ügyeletnél, ahol már a folyosó vakolata is toldozott-foltozott, ne adj´ isten el kell látogatnia a mosdóba. Nincs az a lepattant falusi kocsma, ahol ilyen bűz fogadná az embert. Hogy toalettpapír nincs, az szinte természetes, hogy ülőke sincs a vécécsészén, az meg magától értedődő... valahol egy fejlődő országban a polgárháború kellős közepén, de nem az Európai Unióban. Tényleg ezért vonják tőlünk a betegsegélyzőt? Ha már az illemhelyeknél tartunk, akkor egy friss élményt is megosztanék. Feleségemet nyáron műtötték. A ráfizetős ("nadštandard") szobában napokig nem működött a WC öblitő rendszere, így a frissen műtött mankós betegeknek vödörben kellett vizet hordaniuk. Abszurdum.

Az egészségügyi központok sorsával kapcsolatban azt hiszem nem kell különösebben hosszú magyarázkodásba bocsátkoznom. Füleken előbb az egykori Czebrián-kúria – ha úgy tetszik a régi poliklinika – került eladásra. Az épülettel spekuláló új tulajdonosok akartak benne úniós támogatással drogelvonót, menekülttábort, egyebet is létesíteni, majd tervezték az egykori parkot építkezési telkeknek parcellázni. Szerencsére nem sok sikerrel. Mostanság tábla hirdeti, az egész „kóceráj” eladó. Ennyit a város egyetlen klasszicista épületéről. Ha a spanyol származású egykori építtető tudná, hova jutott nemesi családjuk épületegyüttese, forogna a sírjában. Később eladásra került az „új poliklinika“. Az új tulajdonos itt még busásabb hasznot remélt. Ment is az acsarkodás, melyik orvos, melyik cég nyithat gyógyszertárat egyenesen a központ bejáratában. A részben külföldi tulajdonosi körnek semmilyen elképzelése nem volt a füleki valóságról, így addig torzsalkodott a bérleti díjak miatt az orvosokkal, míg azok jelentős része saját rendelőket, kisebb központokat nem épített. Mindez egy szinte visszafordíthatatlan lavinát indított el, aminek az lett az eredménye, hogy az orvosi rendelők szétszóródtak a belvárosban. Ezzel párhuzamosan mentek el Fülekről szakorvosok, megszűnt a röntgen. Ezen a téren szerencsére még lehetne kezdeni valamit.

De nem csak a füleki egészségügyi létesítmények jártak így, a poltári is. Sőt, az elmúlt tizenkét évben több megyei ingatlan is furcsa körülmények között cserélt gazdát. A látóteremben így járt például a losonci Kubinyi tér egyik régi polgárháza és az egykori gácsi királyi sóhivatal 18. századi épülete is. Egyesek erőnek erejével megkaparintották őket, aztán nem tudtak velük mit kezdeni. Innen sincs visszaút. Nem kellene a mindenkori vásárlóktól megvalósíthatósági tanulmányt, pénzügyi fedezeti igazolást, esetleg egyéb hasznosítási garanciát kérni?

       Majd elfelejtettem. A múltkori bejegyés végén ígértem folytatást a magyar-szlovák megbékélés kérdéséhez. Helyette csatolok egy meghívót arra a „Történelemórára“, amely miatt másfél év alatt másodszor látogat városunkba Surján László, az Európai Parlament alelnöke. A közös történelmünkről szóló szinkrontolmácsolt kerekasztal-beszélgetésen magam is felszólalok majd. Remélem sokan összejövünk – és nem csak a magyar, de a szlovák oldal is képviselteti magát –, mert meggyőződésem, hogy csak az értelmes párbeszéd viheti előre a dolgot. A kérdést illetően tele vagyunk előítélettel. Amikor a címadó filmet rendező Dušan Trančík annak idején felbukkant az irodámban, és Trianonról kezdett faggatni, első riadalmamban azt hittem, valaki rám küldte a titkosszolgálatot...

Titkos fegyver és kultúra

Az agyonhallgatáson kívül a pletyka szintű választási kampány kihagyhatatlan titkos fegyvere a félretájékoztatás. Az „utcai hírügynökségen“ keresztül eljutott hozzám a következő összefüggéstelen szamárság. A füleki öregek némelyikével sikerült „jóakaróimnak“ elhitetni, ha rám szavaznak a megyei választásokon, azzal rosszat tesznek a helyi közösségnek, mert ha megválasztanak képviselőnek, felköltözöm Besztercebányára és itt hagyom a várat. A felém irányuló pozitív energiák ilyen fondorlatos kicsavarása csak komoly „utcai stratégától“ származhat, hiszen ezzel mindazok, akik elismerik eddigi eredményeimet, vezetői képességeimet, aggódva fogják mellőzni a nevem bejelölését, nehogy kereket oldjak. Szeretném ezért megkérni minden jószándékú támogatómat, hogy világosítsák fel – főként az idősebb generációba tartozó – ismerőseiket, hogy a pletykától eltérően eszemben sincs innen elmenni, a múzeumigazgatói és a képviselői poszt pedig nemhogy kizárják, de erősíthetik is egymást Fülek szempontjából.

Ma a megyei fenntartású kulturális intézményekről fogok írni. Három ilyen van a Losonci járásban, mindhárom a járási székhelyen működik. Egy múzeum, egy közművelődési intézet és egy könyvtár. A háromból kettőben volt szerencsém hosszab-rövidebb ideig dolgozni. Hat-hét évvel ezelőtt sem volt fenékig tejfel a helyzetük, de mára a megye a forráselvonásokkal szinte a műkődésképtelenségbe taszította őket. Az elmaradt reformok miatt költségvetéseik nagyrészét elviszik a bérek és a rájuk bízott épületek fenntartási költségei. A mintegy ötven (50!) losonci „kultúrmunkás“ rendezvényeire, ötleteire így alig marad pénz, tehát hiú remény abban bízni, hogy ilyen feltételek mellett az említett intézmények lépést tudnak tartani a korral, esetleg meg tudnak újulni. Másik olvasata ugyanennek, hogy mennyire igazságtalan az, hogy a sokkal nehezebb körülmények között gazdálkodó Fülek saját költségvetéséből tartja fel kulturális intézményeit, Losonc pedig ezzel szinte ajándékot kap a megyétől. Azt gondolom, hogy ezt az egyensúlyhiányt csak úgy lehet korrigálni, ha a megye teljesen újraértelmezi a kulturális intézmények támogatását illetve fenntartását.

Mindannyian tudjuk, hogy nyelvében él a nemzet. A Losonci járásban megválasztott öt képviselőből három magyar (MKP-s). Különösen felhábórító ezért, hogy nem sikerült odahatniuk, hogy járási intézményeink következetesebben alkalmazzák a kétnyelvűséget. Magyar szóval néhány délre „kihelyezett“ rendezvényen kívül csak akkor találkozhat a nógrádi palóc, ha szlovák-magyar nemzetközi rendezvényen vesz részt, melyen viszont nem a kisebbséggel, hanem pusztán a határon túli vendégekkel szembeni gesztus a két nyelv használata.

Forrás: www.eszakivarak.hu

Táncosként és együttesvezetőként is számos szép emléket őrzök a Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztiválról. Egyedülálló kezdeményezés a maga nemében, hiszen az államhatár két oldalán párhuzamosan zajlik, és azon kívül, hogy kölcsönösen be tudja mutatni a magyar és a szlovák kultúrát az itt élőknek, néhány éve még neves egzotikus együtteseket is el tudott hozni a régióba. Sajnos az elmúlt évek politikai és etnikai civakodásai meglehetősen visszasorvasztották. Egyeseknek Salgótarjánban és Losoncon nem tetszett, hogy a rendezvény túlzottan a határon átnyúló szlovák-szlovák kapcsolatokra épít. Vajon ugyanezeknek a megyei döntnököknek feltűnik-e, hogy saját határon átnyúló rendezvényeik mintegy 90%-a a magyar-magyar kapcsolati hálóra támaszkodik? Így biztosan nem lehet előre lépni a magyar-szlovák megbékélésben sem helyben a kisebbség és többség viszonyát illetően, sem a nemzetközi ügyek kérdésében. De erről majd később...